 |
Lazarev Oleg Alekszandrovics, született 1983. november 15-én, Szimferopolban (Krím-félsziget, Ukrajna). 1996. márciusában Magyarországra költözött a családjával, Miskolc-Tapolcára. Általános iskolai tanulmányait a 29.sz. Általános Iskolában fejezte be. 1998 és 2002 között a Földes Ferenc Gimnázium tanulója, ahol 2002-ben magyar irodalom és történelem fakultációs diákként sikeresen leérettségizett. 2002 és 2004 között a Miskolc Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatos hallgatója. 2004-2005 József Nádor Szakképző Iskola, Marketing- és Reklámügyintéző tanfolyamát végezte el. Jelenleg pedig a budapesti Heller Farkas Turisztikai és Gazdálkodási Szolgáltatások Főiskolájának gazdálkodási szakos, levelező tagozatos hallgatója.
Saját szavakkal:
Alkotásaim először a Földes Ferenc Gimnázium által 2002-ben kiadott évkönyvben láttak napvilágot. Továbbá 2003-tól rendszeresen megjelennek a pécsi Hetedhéthatár magazin oldalain. Ezen kívül a Boldog Jövőnkért Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Egyesület által 2006-ban meghirdetett Mécs László Irodalmi Díj pályázatán, illetve Lyra Irodalmi Díj pályázatán egyaránt 3. helyzetként elismerő oklevél-díjban részesültem. 2007. október 8-án egyike lettem az Irodalmi Rádió alkotóinak. 2007. október 23-án nagy örömömre pedig a Batsányi-Cserhát Művész Kör befogadott köreibe, melynek író-, költőként tagja lettem. Ugyanezen év december 8-án megrendezésre került versfesztiválon és díjkiosztó gálán a fővárosi Cserhát Művész Kör Nívódíjban részesített.
Ezen 2008. új évben is újabb irodalmi pályázatokon is tervezem a részvétet. Továbbá is aktív alkotója vagyok az Irodalmi Rádiónak, melynek jóvoltából 2008-ban, nem csak Miskolcon, hanem Budapesten is lesz lehetőségem bemutatkozni az alkotásaimmal. Hiszen az Irodalmi Rádió évi 12 felolvasó estjeiből 4 Budapestre költözik.
A dátumok: 2008. február 23., május 24., augusztus 16. és november 29. Én pedig a február 23-ai, illetve május 24-ei felolvasó esteken fogok a tisztelt vendégek elé állni.
A felolvasóest-sorozat ezen négy alkalma az IR Pesti Szalon címet kapta. A rendezvények lebonyolítására a Csokonai Művelődési Központ (1153 Budapest, Eötvös u. 64-66.) kamaratermében kerül sor. Mindegyik nap szombatra esik, az estek kezdési időpontja pedig 18:00 óra.
Ezen kívül örömmel folytatom az írást, s írásaimnak további megjelenését remélem a Batsányi-Cserhát Művész Kör által kiadott "Délibáb" és Alföldi Tollforgatók Lapja" folyóiratokban való megjelenését, az L.Csépányi Katalin által szerkesztett pécsi Hetedhéthatár közéleti és irodalmi magazin oldalain, az Irodalmi Rádió oldalán és kiadványain, illetve a http://www.csillagszemek.hu irodalmi portálon. Nyitott vagyok mindenre, illetve mindenki felé. Céljaim közé sorolható: lehetőség szerint még ez évben kiadni egy verses kötetet, illetve idegennyelvtudásomra támaszkodván (orosz, angol) kipróbálni magamat a műfordítás terén.
Zárván soraimat annyit elmondhatok még, hogy:
Saját útjaimat járva pedig láttam annyit legalább, mint amennyit hallhattam, sok mindenért rajongtam, s rajongok, legalább annyiért, mint amennyi pillanatot s oldalt elpörgettem én. Ti emberek pedig csodálatosak vagytok, s csodálatos minden pillanat. Köszönöm őket mindenkinek! Ahogy köszönöm Feith Károlynak, hogy alkotásaim itt is beszélhetnek!
Lazarev Oleg Alekszandrovics
Atropea Bella-donna
Beszédeink
Gyújtsunk rá!
Mozi
Rádió
Salut!
Soha, semmit
Úton Mekka felé
|