 |
Maksa Balázs 12 éves , a Miskolctapolcai Általános Iskola 6. osztályos tanulója.
Négy éve az MVSC judo versenyzője. Edzője Flórusz János.
Diák "A" korosztályban 34 kg-ban idén Magyar Bajnok lett Szekszárdon, az idősebbek között bronz érmes Budapesten. Kétszeres Diákolimpiai Országos II. helyezett. (saját korosztályában és a nála idősebbek között egyaránt) Első helyen zárta a debreceni Civis Kupa Országos Kiemelt versenyt is.
Nemzetközi versenyeken 2007-ben szintén kitűnően szerepelt, Párizsban és Szlovákiában a Gömör Nagydíjon, valamint a DAX Sasaki Kupán arany érmes, Bécsben, valamint Grazban 26 ország versenyzői között második lett. Tagja a magyar válogatott keretnek. Decemberben polgármester úrtól megkapta a Miskolc Város Országos Bajnoka kitüntető címet.
Testvére, Maksa Csaba - aki még csak 8 éves - szintén a tapolcai iskola tanulója, és ebben az évben 46 mérkőzéséből mindössze egyet veszített Grazban, emellett négyszeres városi bajnok, valamint Párizsban és Rimaszombaton szintén első lett.
A legidősebb testvér, Bence társaságában mindhárman aranyéremmel tértek haza az idényzáró ózdi nemzetközi versenyről.




|